A történelem folyamán mindig is voltak olyan tevékenységek, amelyek szervesen hozzátartoztak a hagyományőrzéshez. Ilyen például a tánc is, amivel remekül ki lehet fejezni az értékeket. Amennyiben épp azon van, hogy megtanítsa ezt gyermekének is, akkor egy csúszásmentes, megbízható néptánc cipő megvásárlása kell legyen az első lépések egyike, hiszen ezen nagyon sok minden múlhat.
Először is, sokkal könnyebb úgy elsajátítani az alapmozdulatokat, hogy közben kényelmes lábbelit hord az ember, másodszor pedig nem fogja elvenni a kedvét és lelkesedését sem a gyereknek, hogy megfájdul a lába egy próba után.
Sokan azt gondolják, hogy öltözék annyira nem is fontos, mint maga a tánc, pedig, logikusan gondolkodva mégis be kell látni, hogy még ebben is döntő szerepe van a megjelenésnek.
Ez minden más táncnál is így van, hiszen a ruha is üzen valamit a stílusról és az előadás mondanivalójáról. Ezért a megfelelő néptánc cipő kiválasztása valóban lényeges lépés, ha valaki el akarja kezdeni ezt a művészetet.